Ukrán Nacionalisták Szervezete

 Ennek a szócikknek hiányzik vagy nagyon rövid, illetve nem elég érthető a bevezetője.
Kérjük, segíts olyan bevezetőt írni, ami jól összefoglalja a cikk tartalmát, vagy jelezd észrevételeidet a cikk vitalapján.
Ez a szócikk vagy szakasz lektorálásra, tartalmi javításokra szorul. A felmerült kifogásokat a szócikk vitalapja részletezi (vagy extrém esetben a szócikk szövegében elhelyezett, kikommentelt szövegrészek). Ha nincs indoklás a vitalapon (vagy szerkesztési módban a szövegközben), bátran távolítsd el a sablont!
Csak akkor tedd a lap tetejére ezt a sablont, ha az egész cikk megszövegezése hibás. Ha nem, az adott szakaszba tedd, így segítve a lektorok munkáját!
Ukrán Nacionalisták Szervezete
Mottó"Slava Ukraini! Heroiam slava!" ("Dicsőség Ukrajnának! Dicsőség a hősöknek!")
Alapítva1929
KulcsemberekJevhen Mihajlovics Konovalec Sztyepan Bandera
Az Ukrán Nacionalisták Szervezete weboldala
A Wikimédia Commons tartalmaz Ukrán Nacionalisták Szervezete témájú médiaállományokat.
 Ezt a szócikket némileg át kellene dolgozni a wiki jelölőnyelv szabályainak figyelembevételével, hogy megfeleljen a Wikipédia alapvető stilisztikai és formai követelményeinek. Indoklás: Egyelőre csak tagolt szöveg, nincsenek szakaszok.

Az Ukrán Nacionalisták Szervezete, röviden OUN (ukránul: Організація українських націоналістів, magyar átírásban: Orhanizacija Ukrajinszkij Nacionalisztyiv) ukrán nacionalista politikai szervezet volt, amely 1919-ben alakult Bécsben, egyesítve az Ukrán Katonai Szervezetet kisebb, főleg fiatal, radikális szélsőjobboldali csoportokkal. Az OUN volt a legnagyobb és az egyik legfontosabb szélsőjobboldali ukrán szervezet, amely a két világháború közötti időszakban a második Lengyel Köztársaság területén működött.[1]

Az OUN a második világháború előtt, alatt és közvetlenül utána működött. Ideológiáját Dmitro Doncov, 1929-től az olasz fasizmus, 1930-tól pedig a német nemzetiszocializmus írásai befolyásolták.[2][3] A szervezet az erőszak, a terrorizmus és a merényletek stratégiáját követte azzal a céllal, hogy egy etnikailag homogén és totalitárius ukrán államot hozzon létre.

Története

Megalapítása és korai tevékenységei

1919-ben, a lengyel–ukrán háború végén a második Lengyel Köztársaság vette át a Nyugat-Ukrán Népköztársaság által kontrollált terület nagy részét. Egy évvel később száműzött ukrán tisztek, megalapították az Ukrán Katonai Szervezetet. Az UVO legfőbb célja egy független Ukrajna létrehozása volt.[4] Eredetileg a Nyugat-Ukrán Népköztársaság száműzött kormányának fennhatósága alatt működött, de 1925-ben egy hatalmi harcot követően Jevhen Petrusevics száműzött elnök összes hívét kizárták a szervezetből.[5]

Az UVO vezetője Jevhen Konovalec volt. A nyugat-ukrajnai politikai pártok titokban finanszírozták a szervezetet. Az UVO szabotázshullámot szervezett 1922 második felében, amikor a lengyel telepeseket megtámadták, rendőrőrsöket, vasútállomásokat, távíróoszlopokat és vasúti síneket semmisítettek meg. 1921-ben megkísérelték meggyilkolni Józef Piłsudski lengyel államfőt. 1922-ben 17 támadást szerveztek lengyel tisztviselők ellen, akik közül 5-öt megöltek, és 15 támadást az általuk árulónak tartott ukránok ellen, akik közül 9 meghalt.[4] Az UVO kisebb léptékben később is folytatta ezt a tevékenységet.

Amikor a Nemzetek Szövetsége 1923-ban elismerte a lengyel uralmat Nyugat-Ukrajna felett, sok tagja kilépett az UVO-ból. Az ukrán jogi pártok szembefordultak az UVO militáns akcióival, és inkább a lengyel politikai rendszeren belül dolgoztak. Ennek eredményeként az UVO Németországhoz és Litvániához fordult politikai és pénzügyi támogatásért.

Jevhen Mihajlovics Konovalec, az OUN vezetője 1929-től 1938-ig.

Az 1929-es bécsi alapító kongresszuson az UVO veteránjai és a diákfegyveresek találkoztak, és egyesültek, hogy megalakítsák az Ukrán Nacionalisták Szervezetét (OUN). A tagok többségében galíciai fiatalokból álltak, Jevhen Mihajlovics Konovalec volt az első vezetője, vezetői tanácsa, a Provid pedig többnyire veteránokból állt, és külföldön működött.[6]

A háború előtti tevékenysége

A második világháború előtt az OUN kisebb és kevésbé befolyásos volt a lengyelországi ukrán kisebbség körében. Az OUN igyekezett beszivárogni a legális politikai pártokba, egyetemekbe és más politikai intézményekbe.[7]

Az OUN ideológiájára Dmitro Doncov volt az egyik legnagyobb hatással, akinek politikai gondolkodását a totalitarizmus, a sovinizmus és az antiszemitizmus jellemezte. Nagy befolyással volt még a szervezet ideológiájára az olasz fasizmus és a német nemzetiszocializmus.[8][9]

Az OUN fegyvereseit Mussolini képezte ki Szicíliában az Usztasával közösen. Berlinben és Bécsben is voltak irodák.[10]

A háború előtt az OUN Lengyelországot tekintette közvetlen célpontnak, de a Szovjetuniót, bár nem a területén működött, tekintette az ukrán nép fő ellenségének és legnagyobb elnyomójának.[11] Már a háború előtt, Hitler sikereitől lenyűgözve, az OUN radikalizálta álláspontját, és Németországot tekintette fő szövetségesének a függetlenségi harcban.[12]

A második világháború alatt

1939 szeptemberében Németország és a Szovjetunió megszállta Lengyelországot, és kettéosztotta. 1939. november 1-jén a Szovjetunió által annektált lengyel területeket (azaz Volhíniát és Kelet-Galíciát) beiktatták az Ukrán Szovjet Szocialista Köztársaságba.

Kelet-Lengyelország szovjet megszállását kezdetben az ukrán etnikai lakosság korlátozott támogatása fogadta. Az elnyomás főként a lengyelek ellen irányult, az oktatás ukránosítása, a földreform és egyéb változások népszerűek voltak az ukránok körében. A helyzet 1940 közepén megváltozott, amikor megkezdődött a szovjetizálás. Az újonnan megszerzett területeken 1939-ben 2779 ukránt, 1940-ben 15024-et, 1941-ben 5500-at tartóztattak le a Szovjetunió német inváziójáig.[4]

A német megszállás alatt élő ukránok helyzete sokkal jobb volt. Mintegy 550 000 ukrán élt a Lengyel Főkormányzóság által megszállt részén, és a lengyelek rovására előnyben részesítették őket. Körülbelül 20 ezer ukrán aktivista menekült a szovjet megszállás elől Varsóba vagy Krakkóba.[4] 1939 végén Németország az OUN vezetőit a főkormányzóság fővárosában, Krakkóban szállásolta el, és pénzügyi támogatást nyújtott az OUN-nak.[4]

Andriy Melnyk, az OUN mérsékelt szárnyának, az OUN-M vezetője

A nézeteltérések ellenére az OUN vezetője, Jevhen Konovalec meg tudta őrizni az egységet a szervezeten belül 1938 májusában bekövetkezett haláláig. Rotterdamban egy szovjet ügynök, Pavel Sudoplatov meggyilkolta. Utóda Andry Melnyk lett.

A második világháború idején, 1940-ben az OUN két részre szakadt. Az idősebb, mérsékeltebb tagok Andriy Melnyk OUN-M-jét, míg a fiatalabb és radikálisabb tagok Sztepan Bandera OUN-B-jét támogatták. 1941. június 30-án az OUN-B független ukrán államot nyilvánított Lvivben, amely éppen a Szovjetunió elleni német invázó korai szakaszában került a Harmadik Birodalom ellenőrzése alá.[13]

Az OUN-B megígérte, hogy szorosan együttműködik Németországgal, amelyről azt írták, hogy megszabadítja az ukránokat a szovjet elnyomástól, majd az OUN-B tagjai részt vettek a lvivi pogromokban. Az OUN-B függetlenségi nyilatkozatára válaszul a német hatóságok elnyomták az OUN vezetését. Az OUN tagjai feltehetőleg aktívan részt vettek az ukrajnai és lengyelországi holokausztban.

1942 októberében az OUN-B létrehozta az Ukrán Felkelő Hadsereget (UPA). 1943–1944-ben, annak érdekében, hogy megakadályozzák a háború előtti határok helyreállítására irányuló lengyel erőfeszítéseket[14], az UPA egységei lengyelek lemészárlását követték el Volhíniában és Kelet-Galíciában.

A háború során, Németország közelgő vereségével az OUN-B megváltoztatta politikai arculatát, a fasiszta szimbolikát és a totalitarizmust demokratikus jelszavakra cserélte.

A második világháború után

A második világháború után az UPA a szovjet és a lengyel kormányerők ellen harcolt. 1947-ben a Visztula hadművelet keretében a lengyel kormány 140 000 ukránt deportált a Lengyelország és Szovjet-Ukrajna közötti lakosságcsere[15] keretében. A szovjet csapatok 153 000 embert megöltek, 134 000 embert letartóztattak, és 203 000 UPA tagot, rokont és támogatót deportáltak.[13]

Tüntetők az OUN-B zászlajával. Kijev, 2013.

A hidegháború alatt és után a nyugati hírszerző ügynökségek, köztük a CIA[16], burkoltan támogatták az OUN-t. Egy kortárs szervezet, amely ugyanannak az Ukrán Nacionalisták Szervezetének vallja magát, még mindig aktív Ukrajnában.

Jegyzetek

  1. ↑ Bellant, Russ (1991). Old Nazis, the New Right, and the Republican Party. South End Press. p. 69. ISBN 978-0-89608-418-6
  2. ↑ Rudling, Per A. (2011). "The OUN, the UPA and the Holocaust: A Study in the Manufacturing of Historical Myths". The Carl Beck Papers in Russian and East European Studies (2107): 2. ISSN 2163-839X. A szervezet ideológiáját nagymértékben befolyásolta Dmitro Doncov filozófiája, az olasz fasizmus, a Nietzsche és a német nemzetiszocializmus, amely a szélsőséges nacionalizmust a terrorizmussal, a korporatizmussal és a Führerprinzippel ötvözte.
  3. ↑ Bresciani, Marco (2021). Conservatives and Right Radicals in Interwar Europe. Routledge. ISBN 978-0-367-22516-2. Az OUN ideológiáját, szervezeti alapjait és politikai stílusát markánsan befolyásolta az olasz fasizmus, és 1929-től 1939-ig ez a befolyás folyamatosan nőtt... A nemzetiszocializmus - felkeltette az ukrán nacionalisták figyelmét 1930 őszén, amikor az NSDAP első jelentős sikerét érte el a Reichstag-választáson.
  4. ↑ a b c d e Ondrák, Vlastimil (2022. december 1.). „Losy członków Ukraińskiej Powstańczej Armii i Organizacji Ukraińskich Nacjonalistów internowanych w Czechosłowacji po II wojnie światowej”. Krakowskie Pismo Kresowe 14, 141–178. o. DOI:10.12797/kpk.14.2022.14.08. ISSN 2081-9463.  
  5. ↑ Yekelchyk, Serhy (2013. október 1.). „The Change of Signposts in the Ukrainian Emigration: A Contribution to the History of Sovietophilism in the 1920s by Christopher Gilley (review)”. Slavonic and East European Review 91 (4), 913–914. o. DOI:10.1353/see.2013.0012. ISSN 2222-4327.  
  6. ↑ Home, Encyclopedia of Ukraine. www.encyclopediaofukraine.com. (Hozzáférés: 2024. február 18.)
  7. ↑ Shekhovtsov, Anton (2011. március 1.). „The Creeping Resurgence of the Ukrainian Radical Right? The Case of the Freedom Party” (angol nyelven). Europe-Asia Studies 63 (2), 203–228. o. DOI:10.1080/09668136.2011.547696. ISSN 0966-8136.  
  8. ↑ Struve, Kai (2016. június 9.). „[http://dx.doi.org/10.5612/slavicreview.75.2.459 Stepan Bandera: The Life and Afterlife of a Ukrainian Nationalist; Fascism, Genocide, and Cult. By Grzegorz Rossoliński-Liebe. Stuttgart: Ibidem Press 2014. 652 pp. Appendix. Notes. Bibliography. Glossary. Index. Illustrations. Photographs. € 39.95.]”. Slavic Review 75 (2), 459–463. o. DOI:10.5612/slavicreview.75.2.459. ISSN 0037-6779.  
  9. ↑ Marco Bresciani: Conservatives and right radicals in interwar Europe. 2021. = Routledge studies in fascism and the far right, ISBN 978-0-429-27527-2 Hozzáférés: 2024. február 18.  
  10. ↑ Arnd Bauerkämper – Grzegorz Rossoliński-Liebe: Fascism without borders: transnational connections and cooperation between movements and regimes in Europe from 1918 to 1945. 2017. ISBN 978-1-78533-468-9 Hozzáférés: 2024. február 18.  
  11. ↑ Struve, Kai (2016. június 9.). „[http://dx.doi.org/10.5612/slavicreview.75.2.459 Stepan Bandera: The Life and Afterlife of a Ukrainian Nationalist; Fascism, Genocide, and Cult. By Grzegorz Rossoliński-Liebe. Stuttgart: Ibidem Press 2014. 652 pp. Appendix. Notes. Bibliography. Glossary. Index. Illustrations. Photographs. € 39.95.]”. Slavic Review 75 (2), 459–463. o. DOI:10.5612/slavicreview.75.2.459. ISSN 0037-6779.  
  12. ↑ Struve, Kai (2016. június 9.). „[http://dx.doi.org/10.5612/slavicreview.75.2.459 Stepan Bandera: The Life and Afterlife of a Ukrainian Nationalist; Fascism, Genocide, and Cult. By Grzegorz Rossoliński-Liebe. Stuttgart: Ibidem Press 2014. 652 pp. Appendix. Notes. Bibliography. Glossary. Index. Illustrations. Photographs. € 39.95.]”. Slavic Review 75 (2), 459–463. o. DOI:10.5612/slavicreview.75.2.459. ISSN 0037-6779.  
  13. ↑ a b Rudling, Per Anders (2013). "The Return of the Ukrainian Far Right: The Case of VO Svoboda" (PDF). In Wodak and Richardson (ed.). Analysing Fascist Discourse: European Fascism in Talk and Text. New York: Routledge. pp. 229–235.
  14. ↑ Timothy Snyder. (2004) The Reconstruction of Nations. New Haven: Yale University Press: pg. 168
  15. ↑ "Poland's president expresses regret over 1947 Akcja Wisla Archived 6 August 2020 at the Wayback Machine", The Ukrainian Weekly
  16. ↑ Rudling, Per Anders (2013). "The Return of the Ukrainian Far Right: The Case of VO Svoboda". In Wodak and Richardson (ed.). Analysing Fascist Discourse: European Fascism in Talk and Text. New York: Routledge. pp. 229–35. During the Cold War, US, West German, and British intelligence utilized various OUN wings in ideological warfare and covert actions against the Soviet Union (Breitman and Goda, 2010: 73– 98; Breitman, Goda, Naftali and Wolfe, 2005). Funded by the CIA, which sponsored Lebed's immigration to the United States and protected him from prosecution for war crimes, OUN(z) activists formed the core of the Proloh Research and Publishing Association, a pro-nationalist semi academic publisher.